Búcsúzunk dr. Mezei Ottóné Klári nénitől

dr. Mezei Ottóné

Egyesületünk tiszteletbeli elnöke, dr. Mezei Ottóné Klári néni hosszú betegség után, életének 89-ik évében 2019. október 9-én csendben elaludva távozott e földi világból.

 

Tisztelettel és hálával gondolunk őszinte, bölcs személyére. Arra a hihetetlen elszántságra és kitartásra, amivel felkutatta és az 1980-as évektől kezdődően hazánkban is ismertté tette a biodinamikus gazdálkodást és annak szellemtudományos alapjait. E szemléleti elhatározottságból kiindulva hozta létre a magyarországi biodinamikus közösséget, valamint munkatársaival együtt a biokultúra mozgalmat, a Biokultúra Klubot és a Biokultúra Egyesületet is. Országszerte kiskertek sora kapott biodinamikus kezelést az ő útmutatásai szerint. E mellet számos kis és nagyüzem az ő inspirációjára választotta a minősített bio- és Demeter gazdálkodást. 2000-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Biodinamikus Közhasznú Egyesület, melynek tiszteletbeli elnöke volt.  A Biodinamikus Mezőgazdálkodásért Alapítvány alapítójaként és a Waldorf nevelés hazai úttörőjeként fáradhatatlanul dolgozott a biodinamikus szemlélet elméleti és gyakorlati oktatásán. Elhatározása volt egy bemutató célú teljeskörű biodinamikus gazdaság létrehozása, ami Legénden valósult meg. Arra tanította hallgatóságát -  köztük waldorf tanárokat, kertésztanárokat is - hogy miként adhatják át ezt a merőben új, az élő világhoz és a kozmikus környezethez kapcsolódó tudást a technikai civilizációban nevelődő fiataloknak. Évtizedeken keresztül tartotta biodinamikus gazdálkodási tanfolyamait budai lakásának, vagy később csobánkai házának kertjében. Budapest mellett az ország bármely táján tartott előadásokat, ahol volt érdeklődő kertész, vagy gazda, akik erre megkérték. A Solymári Waldorf tanárképzésnek és az ELTE Posztgraduális Waldorf tanárképzésének is előadója volt. Tevékenységével tudatosan gyógyította a Földet, ahogyan vallotta: Rudolf Steiner útmutatásai szerint. Tagja volt a Goetheanum mezőgazdasági szekció képviselő testületének. Nevéhez kötődik a Maria Thun féle Vetési naptár hazai megjelenítése. Biodinamikus munkásságáért Magyarország köztársasági elnöke 2013-ban Magyar Arany Érdemkereszt díjjal tüntette ki. 

Hazai és nemzetközi ismertségével és kapcsolataival a bio- és biodinamikus közösség felejthetetlen egyénisége volt és marad.

Emlékét szeretettel őrizzük. 

Bognár Éva

BdKE titkára